A borotvák jellemzői. Agresszív? Megbocsátó? Hatékony? Komfortos?

Írta: szekelya

A pengék után most legyen szó arról, hogy milyen borotvát válasszunk.

Szerencsére akkora a választék, hogy nem érdemes megkisérelni gyártót és modellt ajánlani, érvelni a modern DE borotvák vagy 50-100 éves vintage alternatívák mellett, új vagy használt, állítható vagy egyszerű, nyitott vagy zárt fésűs, olcsó vagy drága modellek mellett. Vagy arról győzködni, hogy mi a szép.

Ez a poszt inkább a borotvák aggresszivitásáról fog szólni, bár a végén ez alapján megpróbálok ajánlást adni. Van pár szempont, amit érdemes figyelembe venni, de nem nagyon tudsz borzasztóan mellényúlni. Mindig eszembe jut, ahogyan azt képzelem, hogy milyen lenne, ha elmennék golfozni. (Sosem játszottam még.) Tétova kézzel nyúlnék lassan a golftáskában sorakozó ütők felé, közelítve valamelyikhez, és figyelném a többi játékos arckifejezését. Ha megdöbbennek, vagy értetlenül néznek, akkor odavetnék egy tétova vigyort, hogy csak vicceltem, nyilván nem azzal az ütővel akarok most ütni. És elkezdenék lassan nyúlni egy másik felé és kezdődne ugyanez elölről. Na a borotvákkal ez másképp van.

Különböző magyar vagy külföldi fórumokban egy-egy borotva leírásánál óhatatlanul felmerül az adott borotva aggresszivitása, mintha létezne egy ilyen mindent leíró skála, ami szerint megbocsátótól az aggresszívig lehetne osztályozni a borotvákat, és mindenki a neki megfelelő aggresszivitási szint szerint ki tudná választani az ízlésének megfelelő borotvát.
Szerintem ez két dolog összemosása és ezért félrevezető lehet. Ennek ellenére az egyszerűség kedvéért mégis legtöbbször, jó, legyen, szinte mindig így használjuk, és ezzel semmi baj sincs, de azért megéri egyszer tisztázni a jellemzőket.

És ez a kiindulás bevisz néhányakat az erdőbe azzal a büszkélkedéssel, hogy az a menőbb vagy férfiasabb vagy gyakorlottabb, aki durvább borotvát használ. Messzebb sem járhatnának az igazságtól. Szögezzük le, hogy azért borotválkozunk hagyományos borotvával, mert az jobb, kellemesebb, élvezhetővé tesz egy korábban utált vagy megtűrt kötelező tevékenységet. Sokunk számára akár hobbivá és gyűjtőszenvedéllyé változtatva azt. És ez így helyes. Arról nem is beszélve, hogy amikor a habos arcodat pengével borotválod, már olyan férfias látványt nyújtasz, amin szemernyit sem változtat, ha nem a neked való borotva van a kezedben.

Két jellemzőt tartok fontosnak. Az egyik a penge kitettség. Mennyire lóg ki a penge a borotvából és milyen szögben, vagyis a pengéből mekkora rész lóg túl a fejlemezen. Lásd a csatolt képen az EXPOSURE kiemelést.

 

 


Ennek arra van hatása, hogy mennyire tud a penge érintkezni az arcbőröd síkjával, ahol a szőrt fogja vágni. Minél jobban kilóg a penge, és minél kevésbé hajlít a síkján a borotvafej, annál jobban észnél kell lenni. Tartani a megfelelő szöget, nem túl erősen nyomni a borotvát, kerülni a kapkodást és a vízszintes mozdulatokat, amik könnyen vágásokat eredményezhetnek, és az újraszappanozás nélküli utólagos igazgatásokat.

Persze ennek óhatatlanul hatása van a jellemzők másik körére, a komfortra (ez számomra az irritáció nélküli borotválkozást jelenti) és a hatékonyságra is (kevesebb húzással érni el olyan eredményt, mint egy kevésbé hatékony borotvával). Az viszont nem igaz, hogy minél nagyobb a penge kitettség, annál hatékonyabb a borotválkozás, és annál kevésbé komfortos.
A komfort és a hatékonyság a fej kiképzésével van összefügésben. És hasonlóan, ahogy a pengéknél beszéltünk róla, ez is épp eléggé egyénfüggő.

 

Jó, de akkor hogy írod le a különböző jellegű borotvákat?

Pontatlanul. De azért megértjük egymást. A beszélgetések során leggyakrabban a nagy pengekitettségű és kevesebb komfortot igérő borotvát hívjuk aggresszívnek, és fordítva, a kis pengekitettségű, de alapvetően irritációmentes borotvát hívjuk megbocsátónak. Ez annyiban pontatlan csak, hogy ez továbbra is valamelyest egyénfüggő, és nem mond semmit a hatékonyságról, és természetesen vannak nagy pengekitettségű, mégis komfortosan borotváló készülékek.

Példát csak a saját tapasztalataimból és olvasmányaimból tudok hozni. Számomra a 2013-as Mühle R41 a legkomfortosabb és leghatékonyabb borotva, ami a ma kapható modern DE borotvák közül az egyik legnagyobb pengekitettségű készülék, ám sokakat az agresszív reputációja tart vissza a beszerzésétől, én is sokáig ellenálltam.
Ennél épp egy fokkal kevésbé agresszívnek tartott borotvafej a nyitott fésűs Fatip. Nekem sokkal kevésbé kényelmes, kis figyelmetlenséggel szétszedem vele az arcom, az R41-hez képest több igazgatásra van szükségem vele egy háromkörös borotválkozás után is, és az irritációt jól mutatja, hogy mennyivel jobban csíp borotválkozás után az aftershave. Sőt, időnként menet közben már a szappan is.
Egyik legszellemesebb leírást a másik végletbe tartozó Goodfella borotváról olvastam. Aki a tesztet végezte, szépen leírta, mennyire finom és megbocsátó készüléket használt. Majd utána megborotválkozott.

Közbevetőleg pár tévhit:
Gyakori feltételezés, hogy a nyitott fésűs borotvák agresszívebbek. (Most már használhatom ezt a jelzőt, ugye?) A nyitott vagy zárt fésűs kialakításnak önmagában nincs hatása sem a pengekitettségre, sem a hatékonyságra, az egyszerűen formatervezési szempont. Sokan azt tartják, hogy a nyitott fésűs borotva kevésbé tömődik el, ezért inkább azoknak ajánlják, akik ritkábban, alkalmanként nagyobb szőrmennyiséget borotválnak le. Nekem egyszerűen csak jobban tetszenek, és most csak ilyeneket használok, pusztán esztétikai okokból. Jó példa erre a Parker nagyon komfortos és kiemelkedően hatékony nyitottfésűs 24C / 26C borotvája, vagy a sokkal nagyobb penge kitettségű, lényegesen kevésbé komfortos borotválkozást biztosító, de egyszerre szintén nagyon hatékony (agresszívebb, na ☺ ) zártfésűs fejjel szerelt borotvái.
Másik közkedvelt elképzelés, hogy minél rutinosabb valaki, annál agresszívabb borotvát szeret használni. Ez inkább féligazság, mert a nagyobb odafigyelést igénylő borotvák valóban rutinosabb kézbe valók, de a különböző fórumokon olvasottak alapján azt mondanám, hogy a feketeöves mesterek a technikájuk tökélesedésével visszatérnek az enyhébb, megbocsátóbb borotvákhoz, hiszen nagyobb rutinnal a kisebb pengekitettségű készülékekkel is ugyanolyan hatékonyan tudnak borotválkozni, mint mások pár év rutinnal a durvább borotvákkal, viszont annál sokkal komfortosabban.

 

OK, de akkor most mi van? Milyen borotvát keressek?

Ha azt az egy borotvát keresed, amit kezdőként veszel meg, és hosszú távon megfelelő lesz a számodra, akkor olyan borotvát ajánlanék, aminek a hatékonyságát és a komfortosságát dícsérik a legtöbben. Legyen másodlagos az, hogy milyen pengekitettségről beszélnek, (mostmár érted, ha agresszivitást említenek a fórumokon) de lehetőleg ne olyat keress, ami ebből a szempontból megosztó.

Megintcsak a saját szubjektív ajánlásaim jönnek:
Elsősorban a Parker nyitottfésűs modelljeit javasolnám, mint a 24C vagy a 26C, vagy a maggardrazors V2 OC fejét a saját választható nyeleikkel párosítva, az pontosan ugyanaz a borotvafej. Ez volt talán a legkomfortosabb és egyben az egyik leghatékonyabb borotvám, állítom, hogy ezzel nem lehet mellényúlni.
Második tippem a 89-es fejekkel szerelt borotvák. Ez a legendák szerint az Edwin Jagger és a Mühle közös fejlesztése, és az összes Edwin Jagger borotván, illetve az összes zártfésűs Mühle borotván ez a fej található. Hasonló fejet ki lehet próbálni az ezekhez képest kifejezetten olcsó Lord L6 borotvában.
Olvasmányélményeim alapján amennyire népszerűek ma a 89-es típusú borotvák a kezdők, vagy a jellemzően egy készüléket használók körében, annyira népszerűek voltak pár évvel ezelőtt a Gillette Tech 50-70 éves borotvái, amelyeket jellemzően ebay-en lehet megtalálni. Az árak az állapottól függnek, párezer forintért hozzá lehet jutni egész szép példányokhoz. Talán még 50-70 év lehet bennük. Ennek is van nagyon hasonló alternatívája a Lord L5 személyében.

Ha menet közben hobbistává vagy gyűjtővé váltál, akkor egyszerűbb, hiszen sokféle borotvát fogsz venni és kipróbálni, és a hangulatodhoz fogsz borotvát választani az egyre gyarapodó gyűjteményedből.

Sok kényelmes borotválozást, és sok szép #ShaveOfTheDay fotót kívánok!
szekelya

 

A képek forrása: 1. Pinterest + a szerző photoshopja 2. 3. Badger & Blade fórum topikok, ahol mindkét fotó legalább 20 különböző topikban jelent meg, az eredeti alkotók minden bizonnyal hasonló témákat illusztráltak velük.